HU EN DE

Sajtó

Hírek

Vissza a hírekhez

Fűtsünk otthon adatközponttal!

2011. december 20.

 Az adatközpontok állandó problémája a túlmelegedés. A termelődő hő felhasználása nem új ötlet.

A Toledói Egyetem adatközpontjának hője mikroturbinákat hajt meg, és az általuk termelt energiával működtetik az adatközpontot, hűtik a szervereket, valamint hűtik és fűtik a szomszédos épületeket. Az ötlet szélesebb körű alkalmazása azonban nem ilyen egyszerű. A Virginiai Egyetem és a Microsoft kutatói erről írtak tanulmányt.

Természetesen nem költözhetünk mindannyian adatközpontok szomszédságába, ezért a kutatók szerint a szervereket, amelyeket ők csak „adatkemence”-ként (data furnace) emlegetnek, kellene a lakóépületekbe vinni, ahol ezeket aztán rákapcsolnák az ott található fűtőrendszerre. A szerverek 40‒50 fokos levegőt fújnak ki, ami ideális a lakások levegőjének, vagy a fűtőtestekben keringő víznek a felmelegítésére.

Az elképzelés szerint az adatkemencéket maguk a szerver tulajdonosai helyeznék el az épületekben, vagyis elképzelhető lesz, hogy lakásukat az Amazon egyik szervere fűti. Ez mindenkinek megtakarítást jelentene. Az ingyen fűtés előnyei egyértelműek, de a cégek is jól járnának. Egyetlen szerver működtetése évente átlagosan 400 dollárba kerül, ez főként a megfelelő elhelyezés és a hűtés költségeiből áll össze. Ezek a kiadások megszűnnének az adatkemencés alkalmazásnál.

Biztonsági és működtetési problémák persze felmerülnek mind a cégek, mind a lakók részéről. Fontos, hogy az adatkemence ne befolyásolja az épület többi rendszerének működését, és ne járjon számottevő többletköltségekkel. A cégeknek pedig létfontosságú, hogy az adatközpont ne lehessen könnyen hozzáférhető, az adatok megfelelően legyenek kódolva, és a mindennapi működés zökkenőmentesen menjen. Ezek azonban megoldható problémáknak tűnnek, úgyhogy reménykedve várjuk az ötlet megvalósulását a gyakorlatban.

 

forrás: Ipon.hu

Szolgáltatásaink

Kolokáció

Saját szerverparkok elhelyezése adatközpont területünkön gyorsan, olcsón.

Adatközpont

Bővíthető adatközpont infrastruktúra IT rendszerek megbízható kiszolgálására.

Egyedi szervertermek

A bérlők egyedi igényei szerint kialakított, és üzemeltetett megbízható szervertermek.

Irodahelyiségek

A Dataneum adatközpont épületében kialakított irodai és operátori helyiségek.

Suit - Cage - Rack

A kolokáció különböző megoldásai egy adatközpont területén.

Kapcsolat

Cím:
1108, Budapest, Kozma utca 2

E-mail: dataneum@dataneum.com